Péceli Parnasszus Alapítvány
  Üdvözöljük Honlapunkon
javascript
  Fuvolafesztivál
Magunkról
Archívum
Aktuális eseményeink
Fuvolafesztivál
Képek
Videók
Publikációk
Támogatóink
Vendégkönyv
Kapcsolat
MEGHÍVOTTAK | KONCERTMŰSOROK | KURZUSREND | JEGYRENDELÉS | MEGKÖZELÍTHETŐSÉG | SZÁLLÁSIGÉNYLÉS |

A Fuvolafesztivál meghívottjai 2016-ban:

Claudi Arimany
Claudi Arimany fuvolaművészt hazájában a leghíresebb szólisták között tartják számon, aki jelentős nemzetközi elismerésnek is örvend.
Olyan kiváló zenekarok és együttesek meghívottja volt, mint például: az Angol Kamarazenekaré, New York-i Filharmonikusoké, a berlini Atheneum Filharmonikus Kvartetté, a budapesti Liszt Ferenc Kamarazenekaré, az Izraeli Filharmonikusoké, a Párizsi Kamaraegyüttesé, a Zágrábi Szólistáké, a müncheni Bach Zenekaré, a Moszkvai Kamarazenekaré, a Stuttgarti Kamaraegyüttesé, az Amadeus Kamarazenekaré, a Prágai Kamarazenekaré, a Berlini Kamarazenekaré, a Cseh Filharmonikusoké stb.
Claudi Arimany a világ minden táján a legnagyobb koncerttermekben lépett már fel, mint például: Carnegie Hall (New York), Salle Pleyel (Párizs), Suntory Hall (Tokio), és így tovább.
Állandó zsűri tagja a Párizsban megrendezésre kerülő Jean-Pierre Rampal Nemzetközi Fuvolaversenynek és sok más nemzetközi versenynek is. Maga Rampal is generációja egyik legkiválóbb fuvolistájának tartotta őt, akivel a világ számos táján adtak együtt koncertet.

Csalog Benedek
A Concerto Armonico Budapest egyik alapítója. Budapesti diplomája megszerzése után Barthold Kuijkennél a Hágai Királyi Akadémián tanult, ahol barokk fuvola szakon újabb diplomát szerzett 1991-ben. 1987 óta szólistaként és kamarazenészként is fellép szerte a világon, így Európában, Észak- és Dél-Amerikában és a Közel-Keleten. Olyan jelentős fesztiválok meghívottja, mint a Holland Fesztivál vagy az innsbrucki Régizenei Ünnepi Hetek.
1995-ben megnyerte a Barokk Fuvolisták Nemzetközi Versenyét, amelyet első alkalommal Orlandóban rendeztek; 1996-ban pedig a brugge-i Nemzetközi Régizene Verseny első díjasa. Jelenleg a lipcsei Zeneművészeti Főiskola régizene tanszékének tanára, kurzusokat tart Németországban, Svájcban, Portugáliában, Brazíliában, Hollandiában és a szombathelyi Régizene Nyári Akadémián.

Ittzés Gergely
Ittzés Gergely (1969-) tanulmányait a kecskeméti Kodály Iskolában Dratsay Ákos növendékeként és a Zeneakadémián Prőhle Henriknél végezte. Itt nagy hatást tettek rá Kurtág György és Rados Ferenc kamarezene órái. Diploma után egy évet a nemzetközi Prágai Mozart Akadémián, majd néhány hónapot Kanadában, a Banff Centre for the Arts művésztelepen töltött. Díjat nyert több hazai (1982, 1986) és nemzetközi versenyen (Róma 1987, Duino 1988, Szeged 1992). 1998-ban Lengyelországban a Zenei Egyéniségek Második Nemzetközi Aleksander Tansman Versenyének Nagydíját nyerte. 1992-ben és 2003-ban a Szerzői Jogvédő Hivatal nívódíját kapta az új magyar zene tolmácsolásáért. 1998-99-ben Fischer Annie ösztöndíjas. 2001-ben Liszt-díjjal tüntették ki.
Matuz István közvetett és közvetlen hatásának köszönhetően figyelme korán a legmodernebb fuvolatechnika felé fordult, a megismert új lehetőségek ihlették saját kompozícióit is. Az általa megálmodott és 2012-ben megjelent Flouble nevű szoftver és DVD-Rom mintegy 500 kettősfogást mutat be, és bevezet a többszólamú fuvolajáték titkaiba. Kurzusokat és a kiterjesztett technikáról szóló előadásokat tartott Magyarországon, Brazíliában, Kanadában, Kínában, az Egyesült Államokban és Európa számos városában. Gyakran szerepel a hazai kortárszenei együttesekkel és ad szólóesteket. Az UMZE Kamaraegyüttes tagjaként szólista szerepben is számos alkalommal lépett fel és készített felvételt Eötvös Péter vezetésével. 
A legjelentősebb nemzetközi fuvolafesztiválok vendége volt többek közt New Yorkban, Párizsban, Manchesterben, Freiburgban, Pekingben, Brazíliában és számos más országban. A Carnegie Hallban 2014-ben debütált.
2003-ban egykori növendékeivel megalakította a TeTraVERSI fuvolanégyest, amely 2010-ig működött.
Ittzés Gergely 1996 óta a győri Széchenyi István Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanára egyetemi tanári rangban. Habilitációjára 2007-ben került sor.
A 2009-ben megjelent Lexikon der Flöte külön szócikkben foglalkozik munkásságával.
Eddig mintegy 15 CD lemeze jelent meg szólistaként és kiadásra vár A fuvolaszonáták nagykönyve c. hétrészes CD sorozata. Felvételt készített továbbá Perényi Miklóssal, Rácz Zoltánnal, Magdalena Koženával és másokkal.

Pétery Dóra
Pétery Dóra Budapesten született. Orgonatanulmányait Szathmáry Lillánál kezdte. A Liszt Ferenc Zeneakadémián zenetudományt és orgonát tanult, majd 2000-ben diplomázott orgona szakon Ruppert István és Pálúr János növendékeként. Elsőként tanulhatott a Helsinki Sibelius Akadémián klavikordot főszakként, 2003-ban Spányi Miklós növendékeként adta diplomakoncertjét. Svédországban Hans-Ola Ericsson szólistaosztályában folytatta tanulmányait, jelenleg pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékének tanára. Emellett rendszeresen koncertezik szólistaként, kamarazenészként és continuojátékosként egyaránt.


Gábor József
Gábor József zongoraművész Győr két meghatározó zenei intézményének, a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolának és a Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének volt igazgatója, utóbbinak jelenleg is tanára.  Ezen intézmények mellett régóta oktatója a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek is.
Rendszeresen koncertezik itthon és külföldön, Európa szinte minden országában fellépett, mint kamaramuzsikus.  A szóló karrier sohasem vonzotta, az együtt zenélés szenvedélye már szakközépiskolás korában kialakult benne.  Nagyszerű improvizációs készsége, hihetetlen teherbírása, magával ragadó zeneisége a legkeresettebb kamarapartnerré tették. Több hangszer irodalmának kiemelkedő ismerője, különösen a hegedű, fuvola és a dalirodalom kiváló tolmácsolója. Rendszeresen kíséri nemcsak a hazai zenei élet kiváló előadóművészeit, hanem példamutató alázattal és szeretettel a fiatal tehetségeket is hazai és nemzetközi versenyeken. Többször kiérdemelte a legjobb zongorakísérő kitüntető elismerést. Azt mondják róla: „vele játszani már fél győzelem”.
Kimagasló művészi teljesítményét magas állami művészeti díjakkal ismerték el: 2010-ben Liszt Ferenc díjban, 2012-ben  a MAGYAR ÉRDEMREND Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Fábián Tímea
A gyermekkora óta Pécelen élő fuvolaművész zenei tanulmányait 7 évesen, a Péceli Állami Zeneiskolában kezdte meg, ahol a hegedülés mellett Csordás Gabriella osztályában kezdett fuvolázni. 1994-től a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola fuvola szakán folytatta zenei pályafutását, tanárai Ittzés Zsuzsa és Ittzés Gergely voltak. A balassagyarmati Nemzetközi Fuvoladuó és Kisegyüttes Fesztiválon (1996, 1998) Nívódíjat és Kortárs- díjat kapott, valamint megnyerte a 1996-os budapesti Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola által rendezett Országos Fuvolaversenyt. 1998-ban a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének hallgatója lett, és 2002-ben, Dr. Csetényi Gyula tanítványaként „summa cum laude” minősítéssel vehette át fuvola tanári és kamaraművészi diplomáját. 2003-ban szintén kitüntetéssel diplomázott a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvolaművész-művésztanár szakán, tanára Kovács Lóránt Liszt-díjas fuvolaművész volt.
2000-ben tagja lett a Miskolci Nemzeti Színház Zenekarának. 2002-től a Péceli Alapfokú Művészeti Iskola, 2006-ban pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanára lett. Több kamaraegyüttes tagjaként olyan országos és nemzetközi fesztiválok résztvevője volt, mint például: ”Ars Antiqua Europae” (2006, Szlovákia), Bartók+ Operafesztivál (2007, Miskolc), XVII. Szolnoki Zenei Fesztivál (2009), Önálló estek a Miskolci Filharmónia rendezésében (2006, 2011), Nemzetközi Fuvolafesztivál- Pécel (2010, 2014). A FlautanDuoalapítója Illés Eszter fuvolaművésszel, valamint a Pécelen 2010–ben indult NemzetköziFuvolafesztivál program-koordinátora. Aktív zenei tevékenysége mellett számos írásos publikációja jelent már meg a magyar Fuvolaszó, valamint a Parlando elnevezésű komolyzenei szaklapokban.

Bokor Ildikó
A mezőkövesdi születésű zongoraművész zenei tanulmányait 8 évesen, a helyi zeneiskolában kezdte meg Molnár Mónika növendékeként. Több alkalommal volt 1. és 2. helyezettje megyei zongoraversenyeknek, 13 éves korában felvételt nyert a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola előkészítő osztályába, ahol Kiss Zsuzsanna tanítványa lett. 1994-től Szlovencsák Péter, majd Kádas Claudia irányítása alatt folytatta zongora tanulmányait, azután 1998-ben a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének zongora szakára nyert felvételt. Tanárai: Baranyay László és Kecskés Balázs voltak. A főiskolai évek alatt a Debreceni Országos Zongoraversenyen 3. díjat (1999. Chopin verseny), majd 1. díjat (2002. Schumann-Dohnányi verseny) nyert.  2002-ben zongoratanár - kamaraművészként diplomázott, és még ebben az évben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakára, ahol továbbra is Baranyay László és Kecskés Balázs osztályában folytathatta tanulmányait. Zongoraművész – művésztanári diplomáját 2004-ben vette át kitüntetéssel.

2002 óta a Józsefvárosi Zeneiskola zongoratanára és korrepetitora. Munkája mellet fontos az aktív zenélés, rendszeresen kamarázik különböző formációkban. Már a miskolci évek alatt, 2000-től kezdve rendszeres kamarapartnere Fábián Tímea fuvolaművésznek, akivel nevesebb koncertjeit a Rákoshegyi Bartók Zeneházban, a Magyar Rádió Fiatal művészek pódiuma koncertjén adta, utóbbin a Flautanduo zongorakísérőjeként. 2006-ban 3. díjat nyert az országos Weiner Leó Kamarazenei Versenyen szonáta kategóriában, és visszatérő fellépője volt a Régi Zeneakadémia matiné koncertjeinek is, hegedű szonáta, zongorás trió és kvartett formációk tagjaként. Korrepetitorként rendszeres közreműködője a nyaranta rendezett Országos Oboás Kurzusnak, ahol többek között Kerényi Sándor, Ludmány Antal, Egyed József, Munia Zoltán és Böszörményi Judit mellett dolgozott.